Egy önértékelési problémákkal küzdő valaki, leginkább csak szívja a másiktól az energiát. Vagyis képtelenség őt boldoggá tenni, mert semmi soha nem elég. Számára megeröltető lesz, ha a másiknak örömet, szeretetet kell adni, hiszen önmagát sem szereti. Ezért fontos ezen dolgozni. Természetesen, ha van még szeretet a két fél között, úgy mind a ketten megtesznek dolgokat a másikért a saját tempójukban. Sajnos sokszor túlzottan evidensnek vesznek dolgokat az emberek. Miért is? Mert ez jár neked? Valóban? Semmi nem evidens, semmi nem kötelezően elvárható. Mindig azt szoktam mondani a „párjaimnak”, hogy minden nap tegyetek meg valami olyat a kedvesért, ami számára fontos, és nem mindennapos. Ez nem megeröltető, viszont rengeteget jelenthet.
Azonban nagyon fontos, hogy ne erőszakold meg magad. Csak őszinte szeretettel tedd azt, ami a másiknak örömet szerez. A személyiségünk nem igen változik, a viselkedésünk igen. Tehát egy abszolút nem romantikus férfitól ne várjuk azt, hogy gyertyafényes vacsorával vár haza. Sokan szerelemre vágynak, ami teljesen normális. Van olyan kapcsolat, ahol szépen lassan alakul ki, van ahol azonnal jön a flash, ami hamar el is múlik, és van ahol bizony soha nem alakul ki. A szerelem egy nagyon izgalmas, és jó állapot, bár van, aki teljesen abnormális lesz tőle. Mindenesetre egy droghoz hasonlítható, állati jó érzés, ami ha nincs iszonyatosan tud hiányozni. Sajnos ez az állapot nem tart örökké, bár én örülnék a legjobban, de nem lehet mindig 100 %-on égni, viszont érdemes törekedni rá. A szerelem az Te magad vagy, a másik személy az csak egy „segédeszköz” hozzá. Tulajdonképpen a szerelembe szerelmes az ember. Amikor azt érzed a pároddal szemben, hogy nem vagy már szerelmes, hogy ez már nem az, ami volt, akkor kell elkezdeni élvezni azt az őszinte igaz szeretetet, ami a szerelemből alakul ki. Nem véletlen, hogy rendszerint 2 év után házasodnak meg az emberek, hiszen akkor már nagyjából lecsillapodnak a kedélyek. Szóval drágáim senki nem mondta, hogy egy kapcsolat fenékig tejfel. Lesznek benne feladatok, könnyebbek és nehezebbek. Menekülhetsz a kapcsolatból egy másik férfi vagy nő karjaiba, de saját magad elől SOHA nem menekülhetsz. Amikor az ember meghoz egy döntést, ahhoz tartania kell magát.