Sok biztatónak ígérkező, szépen induló párkapcsolat fut zátonyra, mert akár a férfi, akár a nő előző házasságából született gyerekei nem hajlandóak elfogadni az új társat.
Itt merül fel azonban az első kérdés: mikor érdemes bemutatni az új kedvesünket a gyermeknek?
Saját személyes emlékeim szerint a volt férjem gyerekeit, akik akkor már bőven nagykorúak voltak, a férjemmel való három hónapi kapcsolat után ismertem meg. Ez elég ideálisnak tűnik. Kisebb gyermek esetében azonban, ahogy telik az idő, érdemes mérlegelni, hogy valóban komolyak-e a szándékaink. Ha ugyanis nem, akkor komoly sérülést okozhat neki, ha – miután valóságosan vagy csak részben – elveszítette az egyik szülőjét, esetleg rövid időn belül elveszítheti a családjába belépő, újonnan megkedvelt személyt is. Ez már sok, és nehezen elviselhető lehet.
Vajon a kisgyerekkel vagy a nagyobbakkal van-e könnyebb dolga az új partnernek?
Általánosságban is igaz, de amikor gyerekek is érintettek benne, még inkább, hogy csak akkor érdemes egy új kapcsolatba belekezdeni, ha a régi valóban lezárult. Lehetnek még közös programjaink, családi szokásaink, összejöveteleink, és a gyerekek szempontjából fontos, hogy a szülők jó viszonyban maradjanak. Érzelmileg pedig okvetlenül túl kell lépnünk a váláson, mivel a negatív érzelmek is kötődést jelentenek.
Amennyiben a csemeték azt látják, hogy a szüleik boldogok, és ugyan már nem együtt, hanem más-más párkapcsolatban, de harmonikusan élnek, az bizony az ő életükre is pozitív hatással van. Tehát ne ostorozza, ne vádolja magát senki, csak azért, mert mozaikcsaládba kényszerítette a gyermekét, hiszen meglehet, hogy a fejlődése szempontjából még jót is tett vele. Így ugyanis a gyermek előbb megtanulhatja az elfogadást, az alkalmazkodást, ami a családon kívüli kapcsolataira is pozitív hatást gyakorolhat. S mire felnő, beléivódik: nem kell félni az újrakezdéstől, hanem a javunkra kell fordítani az abban rejlő lehetőségeket.
A társas közegnek, amelyben az emberiség egésze létezik, a család a legapróbb egysége. Modern korunk, már a XX. század végének, de főként a XXI. század emberének gazdasági, társadalmi, és felfogásbeli változásainak következtében már nem csupán az ezt megelőző korokban létrejött és kizárólagosan elképzelhetőnek tartható hagyományos családforma létezik. Új életközösségek, családformák alakultak ki.
Ezek egyike a mozaikcsalád, vagy angol szóval „patchwork” család. A „patchwork” szó eredetileg egy tarka, sokszínű foltokból összevarrt szövetet, ruhaanyagot jelentett, és köznapi szóhasználatban jelent ma is – de éppen ezért, akárcsak a magyar nyelvben ismertebb és elterjedtebb „mozaik” szó, igen jól érzékeltet egy olyan újraformálódott közösséget, melyet az egyik szülő és gyerekei alkotnak az új partnerrel, akinek esetleg szintén van már egy ezt megelőző házasságból, vagy élettársi kapcsolatból született gyermeke. A mozaikcsalád hazánkban a legelterjedtebb olyan válás utáni családforma, amely biztosítja mindkét nemi és szülői mintát a gyermekek számára, ezek közül az egyik szülő vér szerinti.
(Forrás: Wikipédia)
Kérdések, amelyek felmerülhetnek egy mozaikcsalád életében:
– Milyen kellemetlenségek, konfliktusok merülhetnek fel egy ilyen családban?
– Hogyan tudnám elfogadni, illetőleg a többi, már meglévő családtagommal elfogadtatni bármelyik új családtagot?
– Kinek mi lesz a szerepe?
– Hogyan fogadjunk el esetleg számunkra szokatlan, vagy értelmetlennek tartott együttélési szabályokat?
– Beigazolódik-e a félig tréfás, félig komoly közhely, mely szerint „kisgyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond”? Melyikükkel könnyebb „megküzdenie” az új házastársnak, partnernek?
– Miért nem vezet jóra a túlzott kompenzáció, hogy megszerettessük magunkat a gyermekkel?
– Lehet-e – egyáltalán szabad-e – különbséget tenni a gyerekek között, példaként állítani az egyiket a másik elé?
– Válhat-e teljes értékűvé, igazi családdá egy patchwork, avagy mozaikcsalád?
– Hogyan oldhatóak meg legkönnyebben az ünnepek, a nyaralás megszervezése, és mi a leghatékonyabb logisztika ez irányban?
- Gyermekes mozaikszülőként tartsunk érzelmi egyensúlyt vér szerinti és nevelt gyermekünk között! Gyermekes mozaikszülőként természetesnek mondható, hogy mindenki jobban szereti a maga vér szerinti gyermekét. Partnerünkkel közösen és egyetértésben munkálkodva csökkenthetjük a gyermeki féltékenységet és a gyermekeknek a szülők idejéért, figyeleméért vívott harcát.
- Gyermektelen mozaikszülőként alakítsunk ki, és természetesen foganatosítsunk néhány házszabályt partnerünkkel! Nincs szükség egy 99 pontos kőbe vésett törvényre, csak a megegyezésre egymás respektálásában, a felelősségi körökben. Ily módon mérsékelhetjük az egymás közötti konfliktus veszélyét és állandóságot biztosíthatunk a gyerekeknek.
- Hagyjunk időt arra, hogy a kapcsolat kialakuljon a gyerekek számára mind új testvéreik, mind új szüleik irányában! Jó, ha tudjuk, hogy ez nem szokott varázsütésre sikerülni: az igazán eredményes kialakulás ideje gyakran legalább 6-7 év, de bizony az is megeshet, hogy az örökkévalóságig tart. Mostohagyermeked kiismerése egy bonyolult, hosszadalmas folyamat és még a legjobb esetben sem jelenti az, hogy azonnal imádni fogjátok egymást.
- Ne akarjunk 60 – vagy akárhány, számszerűen meghatározott – napon belül tökéletes, boldog mintacsaláddá válni! Ez egy fejlődési folyamat, ahol a partnereknek lehetőséget kell adni egymásnak, hogy összetartozó családdá alakulhassanak.
- Hagyd, hogy szabad utat kaphassanak az érzelmek! Meg kell tanulnunk kezelni a mostohagyermekből, mostohaszülőből áramló, sokszor elkerülhetetlen negatív érzéseket is. A „gyűlöllek” kifejezés azonban a végső határ, és ezt azonnal tisztázni kell.
- Érezzünk együtt a gyermekkel, amikor kifejezi gyászát, veszteségét! A veszteség vagy bármilyen gyász része az élettapasztalatoknak, érzelmeknek. Fontos őszintén együttéreznünk (nem szimpátiát éreztetni) a gyermekkel, amikor kifejezi érzéseit. A gyermeknek adott figyelem nem a problémát oldja meg, hanem elismeri, hogy a kapcsolatban a gyermek a fontos. Nem szabad azt éreznie, hogy semmibe veszik, nem veszik komolyan.
- Adjunk bátorítást és erőt a partnerüknek, mostohagyermekeinknek! Ez a hozzáállás segít továbblendülni mindennemű érzelmi megpróbáltatáson.
- Engedjük meg, hogy gyermekünk két családhoz tartozzon, ne kelljen választania az egyik, vagy a másik között! SOHASE beszéljünk negatívan a másik szülőről vagy mozaikszülőről, ne szidjuk a legkevésbé sem! Ez segíti a gyermeknek a „papa háza” és a „mama háza” közötti oda-vissza mozgását. Biztonságban érezheti magát mindkét helyen, nem pedig úgy, mintha csak ide-oda hányódna-vetődne, igazából sehová sem tartozva!
- Folyamatosan fejlesszük magunkat! Olvassunk mozaikcsaládokat segítő könyveket! Járjunk minél gyakrabban mozaikcsalád fejlesztő tréningre, mint mozaikcsaládban élő szülők, mozaikszülők.
- Szervezzünk külön felnőtt programot! Legyenek olyan randevúk, kirándulások, ahol a mozaikszülő és párja a párként való összetartozásuk érzését erősíthetik, szórakozhatnak gyerekek nélkül.
