Mi van akkor, amikor elmúlik a szerelem?
Ugye, alapkérdés ilyenkor, hogy egyáltalán szerelmes volt-e az illető, vagy csak fellángolást érzett a másik iránt. Amennyiben az volt, akkor valóban volt, ami elmúlhat. Az utóbbi esetben igazából nincs is miről beszélni. Viszont egyáltalán nem mindegy, hogy a szerelem múlt el, vagy a szeretet.
Ilyenkor mit érezhet általában az ember?
Érdektelenséget, vágyat, hogy másokkal több időt tölts, ahelyett, hogy a kedveseddel légy? Kevesebb lesz az intimitás és a szex, mások iránt kezdesz érdeklődni, esetleg nyűg kezd lenni minden, ami eddig nem volt az a másikkal kapcsolatban?
Egyre idegesítőbbek a párod szokásai? Amit eddig szerettél benne, azt elkezded utálni?
Ezek mind előfordulhatnak, és sok minden más is. Minden kapcsolat érdekből születik. Érdekből, mert szerelmes vagy, és ez jó neked, vagy mondjuk egy jó menekülési útvonal a szülői nyomástól, esetleg a konvencionális elvárásoknak akart az illető megfelelni, és még sorolhatnék sok-sok példát.
Beszéljünk most csak arról, ahol ténylegesen volt szerelem a két ember között. Ne adj Isten még szerelemből is házasodtak. 🙂
Mi az, ami táplálja a másik iránt érzett szerelmet?
Az elfogadás, az izgalom, a másik különlegessége, a tisztelet, a közös dolgok, a közös célok. És itt álljunk is meg egy kicsit. Az utolsó szó nagyon fontos. Ugyanis egészen konkrétan, ha nincsenek további közös céljaink a másikkal, elkezd sorvadni a kapcsolatunk. Mi is történik egy átlagos párkapcsolatban, házasságban? Egymásba szeretnek, viszonylag gyorsan összeházasodnak, jobb esetekben otthont teremtenek, és megszületik az első gyermek. Közben a férfi fejlődik tovább, hiszen több éhes szájat kell etetni. Egyre több munkát vállal, és egyre fáradtabb, kimerültebb. Másra sem vágyik, mint arra, hogy amikor hazaér, nyugalma legyen. Ehhez képes jönnek a további elvárások. „Persze, neked könnyű, mert te egész nap társaságban vagy, én meg ki sem látszom a szaros pelenkából.” A nő végül egészen belejön a gyereknevelés dologba, legtöbben gyorsan vállalnak még egy gyermeket, mert végül is tök jó otthon, és a férj is eltartja jobb esetben.
Itt már nem mindig egyeznek az igények. Van, amikor muszájból vállalnak gyereket egy hitel miatt. Ugye, nem kell mondanom, hogy lelkileg ez mit okozhat mindkét emberben, nem beszélve a csemetéről. Egy másik esetben a nő visszamegy dolgozni. Igyekeznek újra olyanná válni, mint a gyerek(ek) előtt, de rájönnek: ez bizony nem fog menni. Sokkal több kompromisszumra van szükség, mint egyébként. A gyereknevelés mindkét szülő feladata. Mégis legtöbbször inkább a nő foglalkozik ezzel. Ezt az egész változást a férfiak sokkal jobban megszenvedik, kezdve ott, hogy a feleség sokkal kevesebb energiát fektet már bele – a gyerek lesz az első. A második, harmadik gyereknél ez meg már szinte evidens.
Persze vannak kivételek, mint minden esetben. A nő hirtelen megelégeli azt, hogy ő már csak anya. Újra dolgozó nő szeretne lenni. Nő szeretne lenni. Sokkal több gonddal a háta mögött, ráeszmélve arra, hogy a gyerek/gyerekek után már nem olyan kelendő a munkahelyeken, mint annak előtte. Itt a család életében már történik is egy válság. Legtöbbször itt kezdődnek a bajok.
No, de mi van az olyan kapcsolatoknál, ahol nincsen gyerek?
Itt ugye leegyszerűsítve az egyik cél kapásból nincs, az egy másik kérdés, hogy miért. Na, de akkor mi okozhat mégis gondot? Akár egy elfejlődés az egyik fél részéről, netán fontosabbá válik a munka, nincsenek közös célok. És itt megint az utolsó szó a legfontosabb. Nincsenek közös célok!!! Az már sokkal érdekesebb, hogy, egyébként egy gyermektelen párnál miért nincsen igény esetleg egy közös fejlődésre, egy közös hobbira, bármire amit közösen élhetnek meg. Elvégre nincsenek gyermekek, akik bármiben is meggátolhatnák őket. Sokan a körülményekre fognak mindent. Persze… sokkal könnyebb minden másra fogni a dolgokat, mint mondjuk saját magunkba nézni, önmagunkba és a kapcsolatunkba fektetni.
A megoldás a kommunikáció!
Ebben az esetben is ez visz előre. „Drágám, nekem nagyon hiányzik az, amikor együtt eljártunk kirándulni” és természetesen nem nekirontva a másiknak, hogy ” Nem vagyok már beléd szerelmes”. Először is ez nem múlik el csak úgy, csak sajnos a fókuszt máshova tetted. Lehet, hogy nem egészen szerencsés dolog slágerek szövegével példálózni, amelyeket nem biztos, hogy a szerző okító céllal írt, ám mégis, ezekben is megtalálhatjuk az igazságot, vagy éppen ellenkezőleg: azt, ami ellenpéldául szolgálhat.
Itt van Zorán híres dala: „A szerelemnek múlnia kell, s ha múlik, akkor fájnia kell, hogy érezd, mennyit ér, míg tart, míg él!” Ez lenne az ellenpélda. Mert a szerelem, ha valóban csak múlik, az bizony nem okoz fájdalmat! Először is minden szerelem, legalábbis az a forrófejű, fiatal(os) lángolás, amit kezdetben érzünk, idővel elmúlik. Levesszük lelki „orrunkról” azt a bizonyos rózsaszín szemüveget. De ez nem fáj, már csak azért sem, mert természetes folyamat. A fájdalmat az okozza, ha a szerelem – mondjuk, egy rajta kapott megcsalás okán – drasztikusan, akár úgy is mondhatnánk, hogy „tragikus hirtelenséggel” megszakad!
Nagyon nagy jelentősége van itt a szavaknak: nem múlik, hanem megszakad! Ha csak múlik, és nem marad a lángoló szerelem helyében szeretet, tisztelet, kölcsönös megbecsülés, szövetség, az nem fáj, éppen azért, mert közöny, unalom telepedhet a helyébe. És a sláger szövegével ellentétben éppen azt nem érzed, hogy mennyit ért, amíg tartott! Mert elfelejtetted azt, ami régen volt, amiért a másikat még képes voltál hibátlannak is látni akár. Még szövetségesek voltatok, hegyeket mozgattatok meg, a szülők és bárki ellen mentetek, ha arról volt szó.
Megnyugtató talán, hogy minden kapcsolatban ez egyszer csak megtörténik. Ezért kell olyan minőségben élni, hogy a szeretet viszont nagyon erős legyen. Ebben az esetben is tudok segíteni a pároknak, hogy újra felfedezhessétek egymást, és megélhessétek azt, ami régen volt.
