Nagyon sok embernél tapasztaltam már azt, hogy bármelyik félnek is legyen kisebbségi komplexusa, az a másik egóját le szeretné törni. Tisztelet a kivételnek. Aki jó viszonyban van önmagával, aki normális önértékeléssel bír, annak egyszerűen nem lesz szüksége az ilyesfajta játszmákra. Minthogy bizony ez is a játszma része. Mert mit is akar a másik, akinek problémái vannak?
Azt, hogy lehetőleg a másik fél se érezze már olyan jól magát a saját „tökéletességében”. Minden embernek akadnak problémái. Van, aki szó szerint a családjából hozza ezeket a dolgokat, természetesen nem tudatosan. Nagyjából a „szegénységtudattal” tudnám ezt a dolgot összehasonlítani. Aki ebben a hiedelemben marad, és nem dolgozik rajta, az nagy valószínűséggel soha nem lesz gazdag, hiszen a gazdagok szerinte egyébként is csak lopnak, csalnak, hazudnak. Tisztességesen képtelenség jómódban élni. Ilyen, és ehhez hasonló dolgok hangozhatnak el ezekben a családokban. Nos, az eredeti problémánál ez ugyanígy működik. Minden kapcsolatban az „erősebb” az, aki jóban van önmagával. Minden bizonnyal ő is „meg van áldva”, hogy néha a béka segge alatt van az önbecsülése, csak talán időben elkezdett dolgozni önmagán. Nem könnyű dolog ez egyébként, mert személy szerint én még nem találkoztam, vagy legalábbis igen kevés olyan esettel, ahol az ősök mindegyike jóban lett volna saját magával. Itt kezdődik minden.
Aztán persze folytatódik azzal, hogy idővel mindenki sebeket szerez, akár az iskolában, munkahelyén, vagy a párkapcsolataiban. Aztán nem beszéltünk azokról, akik kifejezetten a megmentendő mártírt játsszák az ilyen kapcsolatokban. Mi is itt a lényeg? Hogy sajnáljuk szegényt, hiszen ő mindent megtesz a másikért… és a többi. Ezzel nagyjából azt érjük el egy idő után, hogy a komplexusos fél baromira belekényelmesedik ebbe a dologba, és valamilyen szempontból már rá is játszik, ha kell. Nem véletlenül szoktam mondani, hogy a legelső mindig saját magunk szeretete. Mert egy sérült egyén hogyan is tudna jól szeretni, ha önmagát sem szereti… Itt is két verziós általában a történet. Az egyik verzió , hogy tapadó koronggá válik, a másikat Isteníti, tőle vár el mindent, és közben ő maradhat ugyanaz a sérült egyén, aki egyébként is. Milyen kényelmes, igaz? A másik verzió, a már előbb említett ego harcos típus, aki igyekszik a másikat a sárba döngölni. A legveszélyesebb különben az, aki önmagát emeli piedesztálra, és várja a másik fél megbecsülését oly módon, hogy szinte már mindenért dicsérni kell, ő maga meg nagy kegyesen szeretetmorzsákat dobálgat, és elvárja, hogy a másik fél még örüljön is ennek. Megy a sértegetés, bántás, ok nélküli sértődöttség, ne adj Isten fizikai bántalmazás. Vannak finomabb verziók is evidens módon, de abból van a kevesebb. Tulajdonképpen a lényeg az, hogy szeresd önmagad, dolgozz magadon, ha egyedül nem megy, kérj szakszerű segítséget, és ha egy mód van rá, úgy kezdj bele egy párkapcsolatba. Amennyiben lelkileg sérült, komplexusos párod lesz valamilyen oknál fogva, (nem ok nélkül vonzottad be, neked is dolgod van ezzel a dologgal, tükröt mutat, stb.), akkor a legcélravezetőbb ennek minél gyorsabb felismerése, és elsősorban kezdj el dolgozni magadon, hogy a másiknak tudjál segíteni. Menekülni is lehet persze, de ha nem dolgozod le a köreid, nagy valószínűséggel hasonlót fogsz kapni. Végezetül, találtam egy jó idézetet, amiben szerintem benne van a lényeg: „Sokszor az önértékelésünk teljesítményhez kötődik: remekül vagyunk, ha sikereket érünk el, és gyötrődünk, ha valamiben kudarcot vallunk. Jojózik az önbecsülésünk attól függően, milyen érdemjegyet adtunk magunknak. Az együttérzés azonban arra tanít, hogy egy-egy kudarc nem az egész lényünk csődje, csupán annyit jelent, hogy azt az egy dolgot elbaltáztuk. Aki könyörületesebb önmagával, könnyebben kér bocsánatot, és hamarabb látja be, ha hibázott. Az önbecsülése nem forog kockán, mert nem gondolja magát alapjában véve rossz embernek vagy csődtömegnek. Ha valaki nem tud önmagával együttérezni, általában dühbe gurul, ha rámutatunk egy hibájára, mert ezzel azt a tudatot tápláljuk benne, hogy nem elég jó.” Ruby Wax
Miller Gertrúd, Csömör 2020.06.05
Korrektor: Zsoldosné Mariann
